K�k h�pehely

" Tenyerembe tettem a lelkem:                     
N�zd meg milyen sz�p sz�zl�t� �veg!            
De � gy�m�ntokat szedett el�,                       
mert � az embert sosem �rti meg."

- J�zsef Atilla-      

Kin�zek.

Var�zslat.

K�k.

Igen, j�l l�tod.

K�nnycsepp hull a kopottas sz�rke parkett�ra.

Szeretn�k most veled kirohanni a h�ba. Ropogna a cip�nk alatt, fogn�d a kezem – k�t hideg �sszekulcsolt k�z -, nevethetn�k a lelkemben. Felkelne a nap a bennemben.

Meg�rinten�d a nyakam, a szemembe n�zn�l, csillogna benne az �gi k�k. Megcs�koln�l, �s hirtelen l�ng lobbanna a mozdulatlan havas t�jban.

K�rbep�rd�ten�l, a h� egyre csak ropogna, hullna a hajunkra - az eny�m m�r kicsit be is g�nd�r�d�tt volna -, �s J�zusom, ott lenn�l velem.

A zene bel�l�nk sz�lna, azt hallan�d, amit �n hallok, �n pedig azt hallan�m, amit te hallasz. Egy mosoly �letre kelne; apr� kis Boldogs�g csillanna a tenger sok �gi haj� k�z�tt.

Felnevetek; sz�nalmas vagyok, ahogy itt �l�k az ablak m�g�tt �s v�gyakozom a t�li tavaszba.

K�rlek, csak egy l�legzetv�telt engedj, h�t nem l�tod, hogy tonn�s s�llyal �lsz a lelkemen.

Hi�ba viszont a tonn�s s�ly, nem akarom, hogy elmenj. Azt akarom, hogy fordulj meg, �s n�zz a szemembe.

Hisz’ �n is csak egy l�ny vagyok, aki k�nnyes szemmel �ll egy sr�c el�tt, �s azt k�ri, hogy szeresse.

2009-02-17 - kedd.

E.L.