Az ezstkatona
Csikorgott.
Megllt.
Egy utolst villant a fny az rakerekeken, aztn rkre elnmult.
s rm zrta elvarzsolt kastlynak brtnt.
Az id szerkezete elromlott s az arcomra fagyasztotta az utols boldogsg narancs mosolyt. Krlttem let virgzik, de nekem az rkkvalsgig kell viselnem ezt a jeges maszkot.
Valahol mlyen legbell mg llegzem. A lelkem nhny trtt darabkja mg mindig vgyik r, hogy valaki felemelje a szraz sivatagi homokbl s behintse aranyporral, kristlyvzzel.
De tudom, hogy mr semmi sem vagyok, csupn egy elkopott bdogszobor. Ezer sebbl csordogl fanyar vrem, s pokoli tkom, hogy minden, mit te ebbl ltsz, csak alabstrom-mosolyom ragyogsa.
Mert ki vagy te? Egy aprcska ezstkatona a hbor tzes forgatagban, s mgis te vagy lobbansnyi letem varzsszikrja. Apr harcos a ltben, mgis kvncsian llsz lces sznem eltt, mit sem tudva a veszlyrl.
Egy n szrny vagyok, egy gyilkos. Nem akarom a lelkedet, mgis felfalom szpsges kapkodsomban egy j sz s lels utn. Mert az n vrz szvem kptelen tged gy szeretni, ahogyan a virg a lelkedben nyjtzna felm. Az n virgom elszradt, elhamvadt mr s kptelen lni tbb.
Hiba krlek, hogy fuss messze, amg nem trtem szt ezernyi apr darabkra a trkeny liliomot benned, te itt maradsz s csodlsz engem. Ezt klnleges rab madarat, aki szllni kptelen a sors stt bdogkalitkjbl.
Pedig futnod kell, mert nem akarlak megsebezni.
2012. februr-mrcius
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
